Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: augusztus, 2012

Veszett szerencse az, hol megszűnik a remény - Kisherceg rózsája

Kép
avagy aki már a reményt is elvesztette, mindent elvesztett

Remény, bizalom nélkül valóban nincs élet. Hinni kell a jóban, a jövőnkben, egymásban, de legfőképpen önmagunkban. Ha állandóan aggódunk valami miatt, bizalmatlanok vagyunk a másikkal szemben, csak saját félelmeinket erősítjük és saját magunkat romboljuk.
Álljon itt rögtön a barátság, a hit és a remény virága, az írisz.


A majomnak is szép a maga fia - Szeretlek Apa!

Kép
avagy a szülői szeretet nem függ attól, hogy milyen a gyermek


Legalábbis ez lenne az élet rendje. A napi híreket hallgatva, aztán gyakran meginog az ember. Mélységesen megrendít, amikor arról hallok, hogy felnőtt emberek kilátástalannak hitt helyzetekben ártatlan gyerekeknek veszik el az életét.
Mai bejegyzésem a kórházban fekvő Édesapámnak ajánlom, a kertükben készített fotókkal és az üzenettel, Szeretlek Apa. Pontosabban, SZERETÜNK APA! 
A virágok jó részt az Ő keze munkáját dicsérik. Az Ő gondoskodásának, áldozatos munkájának eredményeként virít a sok szép virág ilyen szépen.

Annyi, mint a tenger - Brüsszeli virágszőnyeg

Kép
avagy végtelenül sok, számtalan


Az emberi kreatívitás határtalan. Egy nagyszerű terv, sok-sok tervezéssel, előkészítéssel eltöltött óra, számtalan mennyiségű virág, 100 lelkes, ügyes kertész, 4 óra a befejezéshez. Csak ennyi a recept és máris pompás virágszőnyeg, Flower Carpet borítja Brüsszel szürkén is csodálatos gótikus főterét. Sok szép alapanyag, végtelen türelem.
Két évente történik meg a csoda és mindössze csak 5 napig tart.

A virágokkal borított Brüsszeli Főtér először 1971-ben kápráztatta el a nagyérdeműt. A Grand-Place elé varázsolt 77 * 24 m nagyságú remekmű csak egy sorozat kezdete volt. A hatalmas siker után Belgium további városaiban létesültek hasonló virágfövenyek. Sőt világhódító útra is indult, látható volt már hasonló alkotás többek közt Kölnben,Hamburgban, Luxemburgban, Párizsban, Londonban,Amszterdamban, Bécsben, Buenos Airesés  Ohioban is. 


Hetes eső, hármas ünnep: gazdamorgás, béresnyugalom - Augusztus 20!

Kép
avagy  sok eső és a sok ünnep a gazdának bosszúság, de a béresnek pihenés


Ha nem is egy egész hetes, de legalább 7 éjszakás enyhet hozó eső igen jól esett volna ebben a hőségben. A pihenés azért meg volt. Bár nem úgy, ahogy hónapokkal ezelőtt terveztem, de jól telt a 3 nap.



Isten fizesse meg - Köszönet az Olimpikonoknak!

Kép
avagy viszonozni nem tudom, de köszönöm


Köszönöm mégegyszer az izgalmas küzdelmeket, a sikereket olimpikonjainknak!
 A sok olimpiai bejegyzés után ideje visszatérni az eredeti irányvonalhoz, a virágokhoz. A helyszín még maradjon egy kicsit London, mert igazán érdemes.


Nem lesz abból kovács, kinek ... - Londoni mérleg

Kép
avagy gyakorlás nélkül semmit sem lehet elsajátítani

Sikerkovácsok folyt.


Ismét bebizonyososdott a régi igazság. Semmi sem tart örökké. Nagyon gyorsan elszállt az olimpiai két hét is. Alig nyitották meg a XXX. Nyári olimpiát Londonban, már is bezárták és átadták a stafétát Rió de Janeirónak. Izgalmakkal és örömökkel teli 2 hét volt. Sportolóink várakozáson felül teljesítettek. A nemzetek közötti versenéyben az előkelő 9. helyen végeztek.
Nemes küzdelem volt. A kemény, kitartó munka meghozta az eredményét. Vannak akik jobb eredményt reméltek, egyelőre nem tudnak önfeledten örülni a megszerzett ezüst vagy aranyéremnek. Vannak akik a visszavonolást tervezik. Az idő viszont sok mindent megszépít majd. Rövid időn belül mindenki csak a szépre fog emlékezni. Eltűnnek a tüskék. Sokaknak a sikerek adnak majd erőt a folytatáshoz. Másokat pedig épp a kudarc sarkall majd keményebb munkára, hogy Rió De Janeiróban újra megméressék magukat.
Szép munka volt! Gratulálok minden érmesnek, pontszerzőnek …

Nem lesz abból kovács, kinek ... - Vizilabda Aranygála

Kép
avagy gyakorlás nélkül semmit sem lehet elsajátítani

Sikerkovácsok folyt.


Nem véletlenül időzítettem mára egy bejegyzést a magyar viziladbáról. Nagyon bíztam benne, hogy a Kemény legények megvédik olimpiai címüket és zsinórban 4. alkalommal is diadalt aratnak. Ez most nem jött össze. Talán az eddigi három győzelem árát kellett most megfizetnie a csapatnak. Elmaradt a kapitány fürdetés is, pedig milyen csodás volt Pekingben!



Nem lesz abból kovács, kinek ... - Sydney vagy Peking?

Kép
avagy gyakorlás nélkül semmit sem lehet elsajátítani

Sikerkovácsok folyt.

Megpróbálom a lehetetlent. Összehasonlítani a 2000-ben Sydney-ben és a 2008-ban Pekingben rendezett olimpiát szurkolói szemmel. Mindkét városban az olimpia idején jártam először. Mindkét város hangulata, szépsége lenyűgözött.

Két eltérő földrész, két külön világ. Markánsan különböző kultúra, hagyományok. Közös akarás, hogy mindenidők addigi legjobb olimpiáját rendezzék. Közös a sportolók és a szurkolók vágya, lelkesedése a minél jobb eredmények elérése érdekében.


Nem lesz abból kovács, kinek ... - Peking 6

Kép
avagy gyakorlás nélkül semmit sem lehet elsajátítani

Sikerkovácsok folyt.


A szurkolás komoly műfaj. Mindenkiben ösztönösen benne van. Beszélni igen nehéz róla. Egyszerűen csinálni kell. Szívvel-lélekkel, érzésből. Mindenkinek a saját belátása, vérmérséklete szerint. Egyenruhában, egyen pólóban, saját kreációjú ruhában, feldísszel, vagy csak feltünés nélkül, szinte láthatatlanul.



Nem lesz abból kovács, kinek ... - Peking 5

Kép
avagy gyakorlás nélkül semmit sem lehet elsajátítani

Sikerkovácsok folyt.

A pekingi olimpia utolsó két napjai is tartogatott számunkra rengeteg izgalmat és örömet. A férfi vizilabda válogatott fantasztikusan menetelt és az aranyéremért küzdhetett az Egyesült Államok csapatával. Az utazási irodától kértünk ugyan a vizilabda döntőre jegyet, de nem kaptunk. Elég reménytelennek tűnt, hogy élőben szurkolhassunk a Kemény legényeknek.
Aztán a döntő pillanatban ismét ránk mosolygott a szerencse. Az utazási iroda bejelentette, hogy sikerült további 50 jegyet szerezniük a szervezőktől és döntőben nem érdekelt nemzetek szövetségeitől. Ez nagyon jó hír volt. Egyetlen gond volt csak. Az 50 jegyre kb. 400 rajongó tartott volna igényt! A jegyek igazságos elosztását sorsolással oldották meg.
A szálláshelyünkön minden este találkozhattunk a sportolóinkkal, akik megosztották a versenyekkel kapcsolatos élményeiket. A viziladba döntő előtti este többek között a már aranyat nyert kajak-kenusaink is válasz…

Nem lesz abból kovács, kinek... - Peking 4

Kép
avagy gyakorlás nélkül semmit sem lehet elsajátítani

Sikerkovácsok folyt.


Pekingben az is fantasztikus volt, hogy valamennyi aranyérem megszerzésénél ott lehettünk. 
Mindkét nap kint voltunk a kajak-kenu versenyeken. Akárcsak Sydneyben, itt is szurkolhattunk Vereczkei Ákosnak és Kammerer Zoltánnak. Vereczkey  és Kammerer Sydneyben a kajak négyes tagjaként aranyéremnek örölhetett.  Pekingben azonban egyiküknek sem össze az érem.

Nem lesz abból kovács, kinek... - Peking 3

Kép
avagy gyakorlás nélkül semmit sem lehet elsajátítani

Sikerkovácsok folyt.


Az atlétikán kívül Szurkoltunk férfi és női kézilabda, férfi és női vizilabda meccsen, férfi öttusán és a kajak-kenu döntőkön is.


Minden sportlétesítmény impozáns és hatalmas volt.
Az öttusa stadion kivülről


Nem lesz abból kovács, kinek... - Peking 2

Kép
avagy gyakorlás nélkül semmit sem lehet elsajátítani

Sikerkovácsok folyt.



Az önkéntes fiú segítségével a legegyszerűbb úton megérkeztünk a stadionhoz.



Nem lesz abból kovács, kinek... - Peking 1

Kép
avagy gyakorlás nélkül semmit sem lehet elsajátítani

Sikerkovácsok folyt.

Végre elérkeztünk Pekingbe, a XXIX. Nyári olimpia helyszínére. Egy újabb olimpia, ahol személyesen drukkolhattam sportolóinknak. Akárcsak Sydney-ben, itt is az olimpia második hetén vettem részt.  




Nagy várakozással indultam és nem csalódtam. Ekkor már volt digitális fényképezőgépem is. Az eddigi bejegyzéseknél az volt a kihívás, hogy találjak olyan képet, ami scannelés után is élvezhető minőségű. Most pedig a másik véglet van, a bőség zavarával küzdök. Rengeteg fotó van a gépemen, ezek közül kellene kiválasztani, megtalálni a legmegfelelőbbeket.

Nem lesz abból kovács, kinek... - Athén

Kép
avagy gyakorlás nélkül semmit sem lehet elsajátítani

Sikerkovácsok folyt.


Miután az 1996-os aranyolimpiát Athén helyett Atlanta kapta meg és az atlantai olimpiát sokan kritizálták is, borítékolható volt, hogy jön a kiengesztelés. Nem volt túl meglepő, hogy az 1997-es döntéskor Athénnak szavaztak bizalmat.    A XXVIII. Nyári olimpiát Athén helyett szintén a TV előtt szurkoltam végig.




Nem lesz abból kovács, kinek... - Sydney 3

Kép
avagy gyakorlás nélkül semmit sem lehet elsajátítani

Sikerkovácsok folyt.

Természetesen senki nem akadt, aki az atlétika vagy úszás jegyét díjugratásra vagy műugrásra cserélte volna. Atlétika jegyet képtelenség volt szerezni a városban, így ez sajnos kimaradt.  Eljutottunk helyette viszont egy pár másik eseményre.
Ügyesnek kellett lenni, ha minél több eseményre beakartunk jutni. A kézilabda jegyünket viszonylag egyszerűen el tudtuk cserélni egy dán szurkolóval. Végül elmentünk a műugrásra és a díjlovaglásra is. Ezektől a jegyektől ugyanis nem tudtunk megszabadulni és ezekkel egyidőben nem volt más érdekes sportesemény, amire jegyet tudtunk volna szerezni.

Nem lesz abból kovács, kinek... - Sydney 2

Kép
avagy gyakorlás nélkül semmit sem lehet elsajátítani

Sikerkovácsok folyt.

Az utazás előtt pár nappal megkaptuk az utazási irodától az uticsomagot, benne az olimpia esményekre szóló jegyeket, összesen hetet. Persze nem egészen azokat, amiket szerettünk volna. Nem kaptunk például úszásra és atlétikára, volt azonban helyette díjugratás és műugrás jegyünk. Aztán volt pl. női kézilabda jegyünk csak éppen nem a magyar csapat mérkőzésére.


Nem lesz abból kovács, kinek... - Sydney 1

Kép
avagy gyakorlás nélkül semmit sem lehet elsajátítani

Sikerkovácsok folyt.

A XXVII. Nyári olimpiát Sydney rendezhette meg 2000-ben. Sydney. Hát igen. Álmaim városa. Valami megmagyarázhatatlan oknál fogva mágnesként vonz. Különösen igaz ez azóta, hogy 2000-ben eljuthattam az olimpiára.


Ausztrália természeti kincsei, szépsége filmeken szemlélve is lenyűgöző. A földrésznyi ország nevét hallva a szokásos klisék mindenkinek rögtön leugranak. Az ország közepén található, az őslakosok szentként tisztelt hegye az  Urulu. A világ legnagyobb ilyen jellegű képződménye, a Nagy korallzátony. A sehol máshol nem található, az eukaliptusztól mindig kába és alvó koalák. A világ legmagasabbra növő növényei, az eukaliptuszok, amik akár a 150 méter magasságot is elérhetik.  

Hogy jutottam el az Olimpiára?