Veszett szerencse az, hol megszűnik a remény - Kisherceg rózsája

avagy aki már a reményt is elvesztette, mindent elvesztett

Remény, bizalom nélkül valóban nincs élet. Hinni kell a jóban, a jövőnkben, egymásban, de legfőképpen önmagunkban. Ha állandóan aggódunk valami miatt, bizalmatlanok vagyunk a másikkal szemben, csak saját félelmeinket erősítjük és saját magunkat romboljuk.

Álljon itt rögtön a barátság, a hit és a remény virága, az írisz.

Írisz

Mennyivel jobban csináltuk ezt kiskorunkban. Gyermeki őszinteséggel szemléltük a világot. A játszótéren a ragyogó napsütésben ugrándozva nem foglalkoztunk azzal, hogy mikor jelenik meg az első felhő. Nem aggódtunk feleslegesen amiatt, hogy esetleg később beborulhat vagy eleredhet az eső. Még örültünk is ha jött egy kis nyári zápor. Jól esett a nagy kánikulában. Vidáman ugrándoztunk tovább, mintha mi sem történt volna.

Felnőttként valahogy minden gyermekkori jó szokásunkat levetkőzzük, a mindennapi hajtásban elfejeltünk a szép dolgokkal foglalkozni. Sokat és feleslegesen aggódunk hol banális, hol komolyabb dolgokon. Az aggódással azonban nem kerülünk közelebb a megoldás felé. Sőt! A feleslges aggodalom sokszor olyan dolgoktól vonja el az energiánkat, ami ami igazán fontos lenne. Az aggódás közepette nem vesszük észre az igazán  fontos dolgokat.

Az anyukák gyakran hajlamosak arra, hogy összekeverjék az aggódást a gondoskodással. Aggódnak, mert szerintük nem eszik eleget a gyerek, aggódnak, hogy emiatt megbetegszik. Sőt amiatt is, hogy mit gondolnak majd mások. "Biztos azt hiszik a szomszédok, hogy nem adok enni a gyereknek, azért ilyen sovány." - mondják védekezve. Az aggodalom valójában alaptalan, az csak saját félelmeikből, megfelelési kényszerűkből fakad.

Megoldás az lehet, ha nem aggódunk, hanem "csak" gondoskodunk. A gondoskodásban az is benne van, hogy figyelembe vesszü a másik személy, a kis emberpalánta igényeit, kívánságait is. Nem aggódunk amiatt, hogy a könyv szerint 4 óránként kellene szoptatni, de a pici csak 5 óránként éhes, akkor akar enni. A gondoskodásnak nem az aggodalomhoz, hanem a szeretethez van köze, az senki számára nem terhes. Nem így az aggodalom. Az aggódással nem csak saját lelkünket károsítjuk, de az egész családi légkört is megmérgezheti.

Minden felnőttben benne él kevesebb vagy több gyermeki lény is. Sokan  cikinek tartják ezt bevallani, ritkán merik felvállalni. Pedig érdemes. Ahogy érdemes néha gyermekké válni. A játszótéren nem kell aggódni, hogy a gyerek leesik a mászókáról. Bízni kell benne, hogy ügyes, hogy megfogja tudni csinálni. Nem kell szégyelni, ha mi is levesszük a cipőnket és bemegyünk a homokozóba, vagy felmászunk a mászókára, együtt bohóckodunk a gyerekkel.

Nem árt néha régi olvasmányokat is elővenni, amik ha egy kis időre is, de segítenek előhozni belőlünk a gyermeket.

Tudom ajánlani egyik kedvenc könyvemet Antoine De Saint-Exupéry A kis herceg című meséjét.

Először 14 éves koromban hallottam a könyről a hugomtól, akinek ez kötelező olvasmány volt az iskolában. Nem nagyon értettem a könyv iránti rajongását.  Én már kamaszodtam, pöttyöskönyveket, romantikus lányregényeket olvastam, nem holmi meséket. Hiába győzködött, nem tudott rávenni, hogy elolvassam.

Aztán felnőttként a televízióban hallottam részletek belőle, ekkor igazán megérintett. Rögtön rohantam a könyvesboltba és beszereztem egy példányt belőle. Hazaérve le se tettem, míg el nem olvastam elejétől a végéig. Időnként most is előveszem és egyáltalán nem tartom cikinek, hogy felnőtt fejjel mesét olvasok. Bár az is nézőpont kérdése, hogy ez a könyv a mese kategóriába tartozik-e.

Azóta volt szerencsém színházban is látni a történetet. Valamikor régen játszotta a Madách Színház, legutóbb pedig 2008-ban a Városmajori Szabadtéri Színpodon bűvölt el a történet.


Kis herceg - Városmajor 2008


Be kell valljam, akárhányszor kezembe veszem a könyvet mindig sikerül előhoznia belőlem a gyermeket. Még mindig elkápráztat, elgondolkodtat és ha csak egy kis időre is, de gondtalanná varázsol. Ilyenkor mindig hiszem, hogy nem csak a képzeletben létezik a kis herceg embersége, tisztasága, ártatlansága. Mindez itt van, itt él közöttünk csak épp az aggodalmaink, előítéleteink közepette nem vesszük észre.

Emlékszel még a könyv utolsó soraira?
"Nézzetek föl az égre. És tegyétek föl a kérdést: megette vagy nem ette meg a virágot a bárány? S aszerint, igen vagy nem, meglátjátok, egyszerre megváltozik minden...
És soha, egyetlen felnőtt sem fogja megérteni, hogy ez milyen rettentően fontos!"

A könyv olvasása után számomra soha nem kérdés a kérdés. A válasz mindig egyértelmű.  A kis herceg rózsája pont olyan szépen virít most is, mint az általunk gondozott rózsa a kertben!


A mi kis rózsánk

Ugye egyetértesz?


Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hamar hamvas, késő kedves - 10 + 1 környezetvédő ötlet a fenyőfa helyettesítésére

Minő a mag, olyan a gyümölcse - Adventi koszorú alap készítése házilag

Vár az Őszi Kertészeti Napok 2016