Nem mind igaz, ami hírlik - Élő fenyő vagy műfenyő?

avagy nem szabad minden mendemondát elhinni

A családi körben töltött hagyományos karácsonyi ünnep elképzelhetetlen karácsonyfa nélkül. Lehet vágott, cserepes vagy műfenyő, esetleg növényekből vagy újrahasznosított anyagokból készített stilizált fenyődísz. Megvehetjük, kiültethetjük, bérelhetjük, visszavihetjük. Egy biztos: nem hagyhatjuk ki a számításból, ha a boldog gyermekkor ünnepeinek varázsát szeretnénk gyermekeinknek, unokáinknak, szeretteinknek átadni.


Karácsonyfa

A környezetvédők mind gyakrabban próbálnak lebeszélni mindenkit az élő fenyőfa vásárlásról. Évről évre fellángol az élő fenyő kontra műfenyő vita. Sokan esküsznek rá, hogy fenyőillat nélkül nincs igazi karácsonyi hangulat. Az ellentábor szerint egyáltalán nem környezettudatos, sőt bűn egy ünnep, néhány hét vagy akár néhány nap miatt kivágni egy fát. Úgy vélik, a természetvédelmi indokon túl anyagilag is jobban megéri egyszer befektetni egy szép műfenyőre. A műfenyő árakat és azt a tényt figyelembe véve, hogy egy műfenyő kb. 8-10 évig használható, még ennek valóságtartalmában sem vagyok biztos. 


A magam részéről annyit tennék hozzá a vitához, hogy én is imádom és óvom a természetet és nem vagyok híve az értelmetlen pusztításnak sem. Most még is az élő fenyőfa vásárlása mellett érvelek. Tény, hogy az élő fenyővel sokkal több teendő, gond van. Már a hazacipelése, tárolása sem egyszerű feladat, hogy az ünnepek utáni hogy szabaduljak meg a fától kérdésről ne is beszéljek. A lehulló tűlevelek, a ragacsos gyanta miatt a takarítás is sűrűbb és nehezebb feladattá válik. A jellegzetes kissé fanyar vagy citrusillatú gyanta illatot, az élő fával elérhető miliőt viszont egy műfenyő nem tudja pótolni. 



Fenyőfák

Az önös érdekeken túl nem árt azt is számításban venni, hogy a fenyőfa termesztés egy szakma, sokaknak az egyetlen megélhetési lehetőség. Nyugat-Magyarországon egész falvak élnek fenyőfa termesztésből. pl. ilyen a Zala megyei Surd. A fenyőfákat hatalmas ültetvényeken, csemetekertekben termesztik. Egy-egy fát 5-8 évig nevelnek, mire a piacra kerül. 

Természetes azt mondom, hogy a Magyarországon termesztett fenyőket vedd meg, nem pedig a pl, Dániából importált nordmann fenyőket. A magyar fenyő ugyanolyan jó minőségű, ugyanolyan szép és honfitársaink megélhetését szolgálja.

A fenyőfa választásnál sem csak a méret a lényeg. Tapasztalatom szerint minél kisebb a gyerek, annál nagyobb a fa. A lurkók többnyire a padlótól a plafonig érő fát szeretnének. Főleg a nagy fa vásárlásakor nem mindegy, hogy mennyiért tudjuk beszerezni a nappali leendő szépségét.



Fenyőfák

Pénztárca kímélő lehet, ha az utolsó napra, 24-re hagyjuk a vásárlást, mert ilyenkor az árusok már olcsóbban is igyekeznek megszabadulni a fáktól. Magam részéről a fa vásárlást is szeretem előbb le tudni, hogy a 24-én már minden készen álljon az ünneplésre. Egyre nagyobb számban vannak olyan áruházak, ahol fenyőbérlésre van lehetőség. A náluk vásárolt fákat az ünnep után visszaveszik és helyben levásárolható utalványt adnak. Találunk olyan kertészeti árudákat is, ahol a fa értékének egy részével vagy akár az egészével megegyező, januárban levásárolható vásárlási utalványt kapunk a vásárlásunk mellé.

Az igazi klasszikus, a lucfenyő, ami sokáig Magyarországon az egyetlen elérhető karácsonyfa alap volt. Csúcsos alakja, jellegzetes gyanta illata, mély zöld színe és kedvező árfekvése miatt méltán népszerű manapság is. Hátránya, hogy gyorsan szárad, a lehulló, szúrós tűlevelek beterítik a lakást és nagyon gyúlékony. 

A feketefenyőt is egyre többen vásárolják karácsonykor, annak ellenére, hogy nem hagyományos formájú. Felfelé törő, ritkás ágai és hosszú tűlevelei miatt kecses és elegáns összhatást nyújt, de nehéz szépen feldíszíteni. A lakás száraz levegőjét is jól bírja és az egyik legolcsóbb fajta.

A duglászfenyő már a drágább fenyők közé tartozik. Alakja, megjelenése a lucfenyőhöz hasonló, de nem olyan terebélyes, kicsit karcsúbb. Levelei puhábbak, fonákján viaszcsík látható. Gyenge, hajlékony ágai miatt csak könnyű díszekkel dekorálható. Szép, hosszantartó fajta. A megdörzsölt levelek citrusillatot árasztanak.   

A drága kategóriába sorolható ezüstfenyő kékes-ezüstös levelei sűrűn helyezkednek el a dekoratív, merev ágakon. Elegáns, tartós, de nagyon szúrós.  

Ezüstfenyő

A nordmann  vagy más néven kaukázusi jegenye fenyő az egyik legtartósabb, de egyben a legdrágább fenyőfajta. A fényes sötét zöld tűlevelek fonákján két ezüst csík látható. Tűleveleit szárazon sem hullajtja le. A megdörzsölt levelek citrusillatúak. Szép formája és tartóssága még a meglehetősen magas ára ellenére is népszerűvé teszi.

Kolorádói jegenyefenyőt, ami Kaliforniában a "karácsonyfa", viszonylag ritkán láthatunk az árusoknál. Az ára borsosnak mondható. A megdörzsölt levele intenzív citrusillatú. Tűlevelei a száraz szobalevegőn is hetekig megtartják színüket. Hónapok múlva sem hullanak le, hanem az ágakon száradnak sárgává.  

Választék van tehát bőven. Mind minőségben, mind méretben, mind árban megtalálhatja mindenki a számára megfelelőt. Mint évek óta mindig én az idén is vágott lucfenyőt választottam. Az erkélyen várakozik, hogy 24-én méltó helyére kerüljön és a nappali dísze lehessen.

Talán a legfontosabb, hogy olyan fát válasz, ami minél frissebb, nem hetekkel előtte vágták ki. A tűlevelek csillogjanak, ne legyenek szárazak, ha a kezed végig húzod rajtuk, ne hulljanak le. A fák legtöbbjét már november végén , december elején kivágják. Ha otthon hűvös, levegős, nem napsütötte helyen tudjuk tárolni, - pl. erkélyen, vagy pincében -,  akkor már hó elején hazavihetjük. Ha megoldható, legjobb vízbe állítani, hogy minél tovább friss maradjon. Jó ötlet a vízzel tölthető karácsonyfa talp használata is. 

A hűvös helyről bevitt fát ne kezdd el azonnal díszíteni. Az ágaknak kell egy kis idő, hogy aklimatizálódjanak, ne törjenek le a díszek súlya alatt. Amennyiben vízbe állíthatós karácsonyfa talpad van, célszerű a törzs aljából néhány centit levágni, így jobb lesz majd a vízfelvevő képessége. 


Karácsonyfa

A takarítástól sem kell félni. A fenyőfagyantát kis tejjel vagy majonézzel el tudod távolítani a kezedről, parkettáról, stb. A ruháról, szőnyegről, bármilyen textilről pedig legegyszerűbben tiszta szesszel oldható fel.

Trendi manapság a sajnálni a szegény kivágott karácsonyfát, pedig már régóta nem az erdőkből vágják ki őket. Persze most a fatolvajokról nem beszélek! Sokkal szomorúbb az ünnep után az el nem adott, feleslegesen kivágott fákat látni és tudni, hogy darálóba kerülnek.

Természetes azt mondom, hogy olyat válasz, amivel azonosulni tudsz, ami számotokra bevált, amit a szíved diktál. Műfenyőben is hatalmas a választék. Olyan jó minőségű műfenyők is kaphatók, amik csak közelről különböztethetők meg a valóditól. Már pár ezer forintért vehetünk műfenyőt, de több százezer forintos darabok elérhetők.

Nem szereted a műfenyőt? Nem szeretnél elpusztítani egy élő fát, de ragaszkodsz a fenyőillathoz? A földlabdás fenyőfa választással egyszerre lehet környezettudatos és természetes a karácsonyod. Itt elolvashatod, hogy mit tenned, hogy a földlabdás fenyőfa meg is maradjon és évekig gyönyörködhess örökzöld koronájában.  

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hamar hamvas, késő kedves - 10 + 1 környezetvédő ötlet a fenyőfa helyettesítésére

Minő a mag, olyan a gyümölcse - Adventi koszorú alap készítése házilag

Vár az Őszi Kertészeti Napok 2016