Jobb dicsőségben halni, mint gyalázatosan élni - Gergely Alexandra Emlékdíj Alapítvány

avagy a gyalázatos élet rosszabb a halálnál is


Mindig nagyon megráz, ha fiatalok haláláról hallok. Elképzelni sem tudom, hogy mit élhet át egy család, ha szép és okos, jól nevelt 17 éves lányukról egyik napról a másikra kiderül, hogy szörnyű, gyógyíthatatlan kór támadta meg fiatal szervezetét. Mit érezhet ilyenkor egy orvos házaspár, akik annyi emberen segítettek már? Hogy tudják elfogadni a tényt, hogy saját lányuk állapota napról napra romlik, fájdalmai az elviselhetetlenségig erősödnek és Ők nem tehetnek semmit? Hogy viselik el a sok bizonytalanságot, a néha felvillanó reménysugarak után a reménytelenséget? Hogy képesek túlélni a szomorú napot, amikor végleg el kell búcsúzniuk szeretett lányuktól? Kérdések, amikre valószínű hét év távlatában sem tudnának könnyek nélkül válaszolni a szülők. 

Talán nem tudnának könnyek nélkül beszélni, de tetteikkel ennél sokkal többet tesznek. Példaértékű, ahogy gondozzák, ápolják lányuk emlékét. A szomorú eset után a csodálatos szülők nem zárkóztak bánatukba. Eldöntötték, hogy a 2007-ben Ewing-sarcomában elhunyt Gergely Alexandra (Szasz) emlékét megőrzendő alapítványt hoznak létre, hogy segíthessenek a rászorulókon. 

Gergely Alexandra, azaz SZASZ plakett

Idézet a Gergely Alexandra Emlékdíj Alapítvány honlapjáról:
"Alapítványunk Vuity Tvrtko kezdeményezésére, családunk szándékával egyetértésben, jött létre 2007-ben, azzal a céllal, hogy emléket állítson lányunknak, Gergely Alexandrának, aki az általa létrehozott internetes „blog” oldalon keresztül emberfeletti küzdelemmel, kitartással mutatott példát betegtársainak, és valamennyi embertársának. Az alapítvány a következő kettő fő célmegvalósítását tűzte ki:
1. A Gergely Alexandra Emlékdíj ünnepélyes átadása, annak a személynek, aki az emberek számára hétköznapi hősnek tekinthető, rendkívüli ember, és aki példaértékű magatartásával hozzájárul a közösségépítéshez.
2. A magyarországi Ewing-sarcomas gyermekek és családjaik anyagi támogatása. 2007. óta 29 Ewing-sarcomás beteg és családja részesülhetett támogatásban a betegséggel való megküzdés megkönnyítése érdekében. A Ewing-sarcomáról bővebben itt olvashat."

Meghívó a VII. Gergely Alexandra Emlékdíj átadására

Ugyan már a hetedik alkalommal került a díj átadásra, én viszont csak most hallottam róla. Egy kedves ismerősöm szólt, hogy a díj átadásra a kerületünkben kerül sor és az idei díjazott nem más, mint a mindenki által csak Mosolykának hívott, csodálatos energiákkal és kitartással rendelkező Hozleiter Fanny. 

A díjat ünnepélyes keretek között, színvonalas és tartalmas egy órás műsor keretében adta át Szasz édesanyja, az alapítvány elnöke Dr Gergelyné, Dr. Tóth Éva.
  
Terray Orsolya színvonalas tolmácsolásában Szasz és Mosolyka kedvenc dalai is felcsendültek

Rolldance Budapest Kerekesszékes Kombitánc Együttes műsora igazán megható volt 

A tánc együttes az egyik számot a hallássérültek jelbeszédével kisérte

Dr Gergelyné, Dr. Tóth Éva, az alapítvány elnöke adta át a díjat
Mosolyka a legendás mosolyával, ugyanakkor meghatódottan hallgatta az Őt méltató sorokat

A színvonalas műsort a színpad széléről élvezte, időnként könnyezte meg Mosolyka
Fantasztikus, amit a bajai orvosházas pár a 17 évesen elhunyt lányuk emlékének megőrzése érdekében tesz, példaértékű ahogy támogatásokat gyűjtenek, hogy segíthessenek a beteg gyerekeknek és évente egy méltó embernek átadhassák a Gergely Alexandra Emlékdíjat. Igazán megérdemlik, hogy többen tudjanak róluk, hogy minél többen adják részükre az adójuk 1%-t. Segíts, hogy segíthessenek!

Az alapítvány honlapján Alexandra, azaz SZASZ megpróbáltatásairól írt blogját is elolvashatod: