Nyerj belépőjegyet az orchidea kiállításra!

Különleges kiállításra csábít a Magyar Orchidea Társaság. Az idén 25 éves szakmai közösség terjeszti az orchideák termesztésének kultúráját hazánkban. Megannyi varázslatos kiállítás keretében mutatták már be ezeket a lenyűgöző növényeket a magyar közönség számára. Most páros belépőt nyerhetsz a jövő heti nagyszabású rendezvényre! 





A társaság 1979-ben alakult, ugyanebben az évben meg is nyílt az első orchidea kiállítás, amely először tárta az érdeklődők szeme elé a hazai orchidea-gyűjtők büszkeségeit.

A magyar közönség pedig készen állt a varázslatos növénycsoport fogadására. A második kiállításra már az Állatkert Pálmaházában került sor, 1980-ban. Ezt több mint húszezer látogató tekintette meg - és ezzel el is indult a magyarországi "orchidea forradalom".

Elkezdődött a tudományos kutatás, a hazai orchideafajok élőhelyeinek feltérképezése, és az ELTE Füvészkertben megkezdődött az orchidea magok steril csíráztatása laboratóriumi körülmények között.

Az éves kiállítások pedig - az egyre több hobbigyűjtő és a színes hazai orchidea-színtérnek köszönhetően - egyre gazdagabb növényanyagot mutattak be, 2000-től kezdődően már a Vajdahunyadvárban, évente kétszer.

A Magyar Orchidea Társaság idén ősszel ismét a Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár gyönyörű épületegyüttesében, a városligeti Vajdahunyadvárban rendezi meg színpompás orchidea- és bromélia kiállítását, amelyen idén is büszkén mutatja be a Phalaenopsisok, Cymbidiumok, Oncidiumok, Dendrobiumok és számos más orchideanemzetség színes kavalkádját.

A kiállítás nemzetközi vendégei a Német- és a Lengyel Orchidea Társaság tagjai lesznek - akik gyűjteményeik büszkeségeivel érkeznek a városligeti seregszemlére.

Ez alkalommal a kiállítás időtartama is egy nappal hosszabb lesz, november 10-től 13-ig (csütörtöktől vasárnap estig) várja az érdeklődőket az Orchidea- és Bromélia Kiállítás a Vajdahunyadvárban.
A kiállítás mellett természetesen ezúttal is lesz vásár. A Múzeum földszintjén sok hazai és külföldi orchidea- és szobanövény kertészet várja azokat, akik becsempésznének otthonukba egy cserépnyi Tajvant, Hollandiát vagy Olaszországot - egy tő orchidea formájában.

A kiállítás időpontja: 2016. november 10-13.
Nyitva tartás: minden nap 10-től 18 óráig
Jegyek elővételben is kaphatók a Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár pénztáránál.
Bővebb információért keresse fel honlapunkat:

Válaszolj és nyerd meg az 5 darab párosbelépő egyikét!

A nyerteseket november 8-án a megadott email címen értesítem, ezért kérlek jól add meg!