Nem lesz abból kovács, kinek... - Peking 1

avagy gyakorlás nélkül semmit sem lehet elsajátítani

Sikerkovácsok folyt.

Végre elérkeztünk Pekingbe, a XXIX. Nyári olimpia helyszínére. Egy újabb olimpia, ahol személyesen drukkolhattam sportolóinknak. Akárcsak Sydney-ben, itt is az olimpia második hetén vettem részt.  


Pekingi olimpiai embléma


Nagy várakozással indultam és nem csalódtam. Ekkor már volt digitális fényképezőgépem is. Az eddigi bejegyzéseknél az volt a kihívás, hogy találjak olyan képet, ami scannelés után is élvezhető minőségű. Most pedig a másik véglet van, a bőség zavarával küzdök. Rengeteg fotó van a gépemen, ezek közül kellene kiválasztani, megtalálni a legmegfelelőbbeket.


Peking is feldíszítve várta az olimpiára érkező vendégeket.

Fuwák a kabalafigurák üdvözlete

Peking repülő téren

A szállodában

Az új metró állomásokon

A másik metró állomás


A szervezők és az önkéntesek itt is nagyon segítőkészek voltak.

Aranyos önkéntes fiú

Első útunkon az olimpiai stadionba a metrón ez az önkéntes fiú kiszúrta, hogy túristák vagyunk. Ma se értem hogy jött rá, hogy nem helyiek lehetünk. :)  Rögtön szóba elegyedett velünk. Felajánlotta a segítségét, hogy a legegyszerűbben eljussunk a stadionhoz.  Egyetemista volt és nagyon kedves. Jól elbeszélgettünk. A buszmegállóba érve el is kélt a segítség.



Ember legyen a talpán aki itt kitalálja melyik buszra szálljon







Többnyire elég zsúfoltság volt mindenhol. Hatalmas sorokban áramlott a néha lelkes, örömmámorban úszó, néha kissé csalódott tömeg.


Úton a stadion felé
 

Csak éjszaka és a végállomáshoz közeledve volt ilyen üres a metró



Azért a külvárosi részeken nem volt minden teljesen csili-vili.

Drót rengeteg és az olimpiai kabalafigurák

Sikerkovácsok folytatás itt.