Szent Péter elveszti pipáját - Üszögös Szent Péter

avagy nagy fél fúj

Február 22-e Üszögös Szent Péter napja is egy negyven napos jósló nap. Azt tartják, amilyen az idő ma, olyan lesz negyven nap múlva, azaz József napján. Remélem az idei évben rácáfol erre az időjárás. Havazásra ébredt az ország. Március közepén pompázó virágos kerteket szeretnék látni, nem pedig havat.


Üszögös Szent Péter napjának egyházi neve: Péter székfoglalása, mivel ezen napon ült a püspöki székbe Szent Péter apostol. A világ más népeivel ellentétben, nálunk egy félreértés következtében ez szerencsétlen napnak számít. Őseink a hivatalos egyházi kifejezést "Szent Péter ű székössége"-ként fordították, ezt alakította át aztán a népnyelv Üszögös Szent Péternek.
 
 
Búza
 
Ezen a napon a szegedi asszonyok, nem nyúltak lisztbe, hogy ne legyen üszögös, vagyis üszkös a búza. A néphit szerint, ha ezen a napon eső esik vagy ködös idő van, akkor megüszkösödik a búza. Libát, tyúkot sem ültettek, hogy mert üszögös lesz a tojás, vagyis megfeketedik és nem kél ki. Úgy tartották továbbá, hogy ezen a napon semmi fontos dologba nem szabad belekezdeni, például a szántás is tiltott volt ezen a napon.

Szent Pétert gyakran bölcs öregemberként ábrázolják, viharisteni funkcióval ruházzák fel. Erre utalnak a tréfás mondások is: „görgeti Szent Péter a hordókat”, „Szent Péter kuglizik” – mondják ma is, ha mennydörög, „Szent Péter elveszté pipáját” – járta a szólás régente, ha nagy szél fújt.

Székelykevén azt mondják: "Péter üti az üszögöt” – jön a melegebb idő. Ez tetszik nekem, úgy legyen!