avagy minden évszaknak más a jellege, mindegyik valami újat hoz
Évtizedek óta nem tapasztalt jelenségeknek lehettünk tanúi április elején. Holle anyó még utoljára megrázta dunnáját, a Húsvéti tojásokat is a hó alatt kellett keresgélni, nem a fűben. De most már József Attila szavaival élve: szökik a tél. Szökjön is, mert a tavasznak legalább annyi csodája van, mint a télnek. Az időjárással dacolva már megjelentek a kertben trónkövetelők. Éled, zöldül a természet, melegszik az idő és vele együtt a szívünk is.
Április 11-én, József Attila születésnapján 1964 óta ünnepeljük a Költészet napját. Az ünnepen már hagyományosan irodalmi előadóestekkel,
könyvbemutatókkal, költőtalálkozókkal és versenyekkel tisztelegnek a
magyar líra előtt. A rendezvényeken klasszikus és kortárs költők verseivel egyaránt találkozhatunk. Gyakran ma is élő szerzők tolmácsolják
a költeményeket.
 |
| Téllel dacoló tulipán |
József Attila: Szökik a tél
"Tavasz van, gyönyörű!
Jót rikkant az ég!
Mit beszélsz? korai?
Nem volt itt sose tél!"
Vonszolódnak sötét, súlyos esték,
vén terhével vánszorog a tél,
fordul a föld lassan, álmodik még,
de álmot űzve pirkad rá az ég.
Meglebbenti nyirkos, súlyos leplét,
felriad a hosszan álmodó...
Takarója sűrű, nyirkos köd még,
de alatta épp' szökésben a hó.
Hűs fűágyon álmos virágbimbó,
barkaágon félszeg rügy fakad,
ködharmatos tavasz elé omló
gyepszőnyegen bogárhad szalad.
Ringó ágon madársereg táncol,
lomha varjúk irigyen lesik.
Cinkék hada cserfesen viháncol,
szökik a tél, nem is int nekik.
 |
| Korai tulipán |
A Költészet napját ugyan József Attila születésnapja miatt tartjuk ezen a napon, de fontos megemlíteni, hogy ennek a napnak van egy másik híres szülöttje is, Márai Sándor. Álljon hát itt tőle is egy idézet.
"Alkosd és ápold lelkedet, mint egy kertet, vigyázz az élet évszakaira, mikor a gyomlálás, a gazszedés, a trágyázás ideje van, s a másikra, mikor minden kivirul lelkedben, s illatos és buja lesz, s megint a másikra, mikor minden elhervad, s ez így van rendjén, s megint a másikra, mikor letakar és betemet fehér lepleivel mindent a halál. Virágozz és pusztulj, mint a kert: mert minden benned van. Tudjad ezt: te vagy a kert és a kertész egyszerre.”
(Márai Sándor: Ég és Föld)