Gondolkodik, mint féllábon a gólya - Fehér Gólya Múzeum, Kölked

avagy elmerülten gondolkodik


Amikor idén júniusban elindultam gyermekkori szép emlékeim helyszínére, Kölkedre egy dologban biztos voltam. Tudtam, hogy a Fehér Gólya Múzeumot nem hagyhatom ki. Az interneten előtte tájékozódtam, így tudtam mire számíthatok. A múzeumot honlapját (www.fehergolyamuzeum.hu) megnézve megállapítottam, hogy ebben a kicsiny faluban valami nagyot alkottak. 

Igényesen, szakértelemmel kialakított kiállítás és lelkes tárlatvezetők várják a látogatókat. Mi nem kértünk tárlatvezetést, mert siettünk, inkább magunk néztük meg a kiállítást. Volt alkalmunk azonban a tárletvezetésbe is bele hallgatni. Amikor távozni készültünk, akkor érkezett egy 20-25 fős kis iskolásokból és néhány kísérő felnőttből álló csapat. Érdekes volt látni, hogy a csöppségek is milyen érdeklődéssel figyelték az ismertetőt és az udvaron sétálgató gólyát. A gólya egyébként sérült, nem tud repülni, ezért a múzeum udvarán él. Van ugyan az udvaron kis tó, de a gondozók etetik. Nem békával, nem valami csúszómászóval, hanem fagyasztott kis csirkékkel táplálják.


Sérült gólya a múzeum udvarán

Na de kezdjük az elején. Furcsa élmény volt látni, hogy az egykori ház helyén, ahol 14 éves koromíg éltem most fű terem. A volt napközi otthon pedig új kerítést kapott és most a Fehér Gólya Múzeumot védi. 

Balra a régi kis ház helye, jobbra a Fehér Gólya Múzeum kerítése

A múzeum elé érve újabb csalódás ért.  A tavaszi bejegyzésben örömmel említettem, hogy áll még a régi fekete eperfa az udvaron. Most viszont láttam, hogy azt a fát már kivágták és most egy platán fa magasodik helyette. Ne de ezzel vége is lett a csalódásoknak, innentől csak pozitív élmények értek.

Természetes, hogy a múzeum előtt és az épület tetején is van gólyafészek


A múzeum épületben egy ember nagyságú gólya fogadja az érkezőket.


Fehér gólya

A kiállításon élet nagyságú, kb. 1 méter átmérőjű fészkeket is láthatunk.


Gólyafióka a múzeumban




Interaktív táblán követhetjük nyomon a gólyák vonulási útvonalát. A zöld részek mutatják azt, hogy nyáron hol fordulnak elő gólyák. A piros foltok pedig a telelő helyeket jelölik. A kölkedi gólyák a Boszporuszon szelik át a kontinenst és jutnak el Afrikába a Tanganyika tóig.


A kis lámpák a kölkedi gólyák vonulási útvonalát mutatják

Életképeken keresztül ismerkedhetünk meg a tájegység élővilágával.



Idilli kép a Fehér Gólya Múzeumban

Mindenkinek csak ajánlani tudom a múzeum megtekintését, gyerekkel is igazán jó kis kikapcsolódás, akár a nyári forróságban, akár a zord téli napokon.