avagy nagyon hiányzik
Az idei évben kimarad Keukenhof, amit már előre sajnálok. A héten meg nyitják a parkot és nekem már most hiányérzetem van. Zavar a tudat, hogy az idén nem láthatom ez a csodát. Vigasztal a tudat, hogy már kétszer láttam, sokaknak még az egyszeri eljutás sem adatik meg. Enyhíti fájdalmam, hogy itt vannak a készített fotóim, amiket bármikor megnézhetek, akár egy szürke esős napon a meleg szobában. Éltet a remény, hogy nem utoljára jártam ott, sőt egyszer még a virágfelvonulást (Flower Parade) kocsiaban is gyönyörködhetek majd. Mert Keukenhof maga a varázslat, a mágikus csoda, ami megérint, rabul ejt és el nem enged.
Egy édes-bús, kesergősen optimista bejegyzést gondoltam mára, a holland "konyhakert" idei megnyitójának napjára. Amikor először láttam fotókat a holland virágparkról, az Európa virágos kertjének is nevezett Keukenhofról tudtam, hogy egyszer biztosan ellátogatok oda. Aztán amikor pár év múlva zuhogó esőben kiszálltam a buszból, hogy megnézzem a parkot kicsit alább hagyott a lelkesedésem. Persze ez csak addig tartott, míg elém nem tárult a csodálatos kert látványa. Volt nálam esőkabát, így már nem tudott zavarni az eső sem, a sok szépség mindenért kárpótolt. Időnként elcsendesedett az eső, így fotózni is tudtam. A menedéket nyújtó zárt üvegpavilonokban további virágözön várt. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy a látvány teljesen lenyűgözött és tudtam, hogy visszaforgok térni.
Ugyan csak 9 év múlva, de tavaly tényleg visszatértem. Ragyogó napsütésben, megkopott emlékekkel és kételyekkel szálltam ki a buszból. Vajon most is fog tetszeni, most, hogy már nem az újdonság erejével hat rám? Annyi csodálatos helyen jártam azóta, tudnak még nekem újat mutatni? Felesleges volt minden efféle kétség. Természetesen tudtak újat mutatni és természetesen ismét elbűvölt. A hosszú, kemény tél miatt a virágok az április végi időpont ellenére sem mutatták teljes pompájukat. A rododendronok még csak bimbósak voltak, a de a rengeteg színpompás hagymás növény feledtette ezt a hiányosságot.
|